8. Fejezet
Amikor becsukódott mögöttem az ajtó, Tyler szeméből kibuggyant pár könnycsepp. A megszeppent fiú csak állt az ajtóban, teljes pánikban.
- Ülj le! – Az irodalom teremben voltunk, itt egy ideig nem zavar minket senki. – Mondd el, mi történt!
A fiú erőt vett magán, letörölte a nedvességet az arcáról, majd az asztalra tette a táskáját. Intett, hogy nézzek bele. Volt benne pár könyv, füzet, üdítő, pénz, iratok, és a táska legalján beleakadtam egy kis csomagba. Kivettem.
- Ez mi?
- Nem az enyém! – mondta kétségbeesve, és kibontotta a dobozkát. – Briané, nem az enyém!
Drog, még mielőtt belenéztem volna tudtam. Nem vagyok nagy szakértő ezekben, nem tudtam megállapítani, milyen fajta.
- Honnan van ez? – követeltem a választ.
- Ez Briané! – hajtogatta.
- Nem ezt kérdeztem! Mondd el, amit tudsz, akkor tudok neked segíteni!
- Nem tudom, honnan szokta beszerezni, de általában van nála, nem jelentős mennyiség, és nem is aggódtam miatta, de mostanában kezdett furcsán viselkedni, agresszívabb lett, könnyen ingerlékeny, valamikor pedig vidám és felszabadult… - itt megakadt. Kinézett az ablakon, így próbálva rejteni a könnyeit.
Megszorítottam a karját. Nem igazán tudtam, mit kéne tennem, én is döbbent voltam, és mindenképpen el akartam érni, hogy Tyler megbízzon bennem.
- Folytasd, bátran!
- Aztán, amikor egyszer átmentem hozzá, teljesen beszívva találtam, utána már az iskolában is mindig hordott magánál egy kicsit. Hiába mondtam neki, hogy vigyázzon, mert lebukhat, a tanárok észreveszik, nem hallgatott rám.
- Te nem drogozol?
- Néha előfordul, buliban. De tényleg nagyon ritkán, nem igazán szeretem. Hülye dolgokat csinál tőle az ember…
- Mint Brian, igaz?
- Nem tudtam, mire készül, esküszöm! – bizonygatta. – Feltűnt, hogy ma valahogyan más, nyomott hangulatban volt, de hát, néha mindenkivel előfordul, ebédszünetben eltűnt valahová… Nem figyeltem, nem vagyok a dajkája, nem követem minden lépését. Amikor visszafelé jöttünk az ebédlőből, megláttam a lépcsőnél. Utána… én akkor… - megint kezdett kétségbeesni, és a mondat többi része értelmetlen motyogásba fulladt.
De a többire már magamtól is rájöttem, Brian fölmászott az ablakba, és utána szaladt Tyler segítségért.
- Nem tudod, hova tűnhetett el Brian? Vagy mi baja lett? – hiába kérdezgettem, csak a fejét rázta.
- Nem tudok többet! Esküszöm!
- De hogyan került a drog a táskádba, ha Briané?
Elvörösödött.
- Hát… amikor észrevettem, hogy teljesen beszívott, próbáltam elrángatni onnan, nehogy valakinek feltűnjön, aztán, győzködtem, hogy menjen haza, még a lógás is jobb, mintha felfedeznék, milyen állapotban van. De makacs volt, nem akart menni. Végül elkezdett turkálni a táskájában, mire előkapta a cuccot, és elkezdte kínálgatni nekem. Nem voltam hajlandó elvenni, mire felugrott az ablakba, és röhögve közölte, hogy akkor ő haza ugrik, és készült, hogy kiugorjon. Ekkor felkaptam a földről az a szart, és elrohantam segítségért…
Így már kerek volt a történet, és az is teljesen világossá vált számomra, az hogy Brian ilyen lett, nem csak az ő hibája. Egy rendes szülő észreveszi a drog jeleit a gyerekén.
Tyler az asztalra borult.
- Hé, figyelj, ha igaz, amit elmondtál…
- Igaz, tényleg! Esküszöm, hogy így volt! –mondta hevesen a szavamba vágva.
-… akkor te nem vagy hibás semmiért! Bár abban remélem, mindketten egyetértünk, hogy már jóval előbb szólnod kellett volna vagy a szüleinek, vagy egy tanárnak! És a drogot is hülyeség volt felvenned a földről! Akkor már úgy is mindegy volt.
- És most mi lesz?
- Semmi, erről egy szót sem szólsz senkinek, majd én elintézem. Most elmegyünk az igazgatóhoz, neki is elmeséled, amit nekem. Ne aggódj, semmi bajod nem lesz!
Caine irodája előtt megtorpantunk. Kihallatszott bentről az igazgató kiabálása.
Tyler hangosan nyelt egyet.
- Mr. Caine, elnézést…
- Maga hol a fenében volt idáig? – támadt nekem feldúltan.
- A fiú kiborult, és megnyugtattam, utána rögtön ide kísértem.
- Nagyszerű - dörmögte, próbálta lenyugtatni magát - , fiam, tudsz valamit?
A szobában volt két rendőr is, Caine biztos ezért volt annyira ideges. Rendőrök, az ő iskolájában! Hallatlan!
- Ha tudsz valamit, kötelességed elmondani! Ezek az urak ezért vannak itt, szeretnék a dolgukat végezni! – Tyler előre lépett és halkan beszámolt a rendőröknek arról, amit már nekem is elmondott. Azt a rész ügyesen kihagyta, amiről megállapodtunk.
Amikor befejezte rám pillantott.
Megköszörültem a torkomat.
- Ezt a földön találtam, felvettem, nehogy egy diák kezébe kerüljön.
Átnyújtottam az egyik rendőrnek, aki összehúzott szemmel méregette, majd beleszagolt.
- Marihuána.
A két rendőr még elbeszélgetett a fiúval, ez alatt engem Caine kivezetett az irodából.
- Már bánom, hogy nem hallgattam magára, amikor a múltkor bejött az irodámba! – Láthatta a meglepődöttséget az arcomon, mert elhúzta a száját. – Segítenie kell! Mindenben támogatom, de többet ilyen ne forduljon elő!
Éppen amikor befejezte berontott Brian apja.
Borzasztó dühösnek látszott. Amikor meglátott engem, egy hosszú pillanatig végigmért, majd összehúzta a szemöldökét, és az igazgató elé lépett.
- Most értesítettek, hol van a fiam?
- A fia, a maga neveletlen, bűnöző fia… - Caine egyre jobban belelovallta magát, a feje már egész vörös volt, ezért jobbnak láttam közbe avatkozni.
- Briant elvitték a mentősök, kórházban van!
- Egyedül? Senki nem kísérte el? – kérdezte mérgesen, de látszott rajta az aggodalom.
- De, az egyik tanár vele ment a mentővel. Mindenki nyugodjon meg!
Caine annyira mérges volt, hogy egyre csak azt hangoztatta, az ő iskolájában ilyen nem fordulhat elő! Ez egy kisváros, itt tisztelik a törvényt, ez egyszerűen tűrhetetlen! Ennek híre fog menni, az egész város erről fog beszélni, és soha nem lesz már a régi az iskola hírneve!
Amikor a végére ért, kezdte elölről, amíg Danielnek elege nem lett.
- Most már elég volt! Akkor bezzeg egy szava sincs, ha kisebb vagyonokat adok az iskolának! Maga az igazgató, végezze a dolgát, ha jobban odafigyelnének a diákokra talán feltűnt volna maguknak, hogy a fiamnak gondjai vannak! Szóval ne üvöltözzön velem, hacsak nem akarja, hogy feljelentsem!
Caine erre egy percig szólni sem bírt, majd színtelen hangon csak annyit közölt:
- A fia egy hónapig fel van függesztve, és ha még egy, akár a legkisebb panasz is érkezik rá, azonnal kirúgom innen! – azzal visszament az irodájába.
Daniel már indult volna utána, amikor megfogtam a karját, és visszatartottam.
- Hagyja, így járt a legjobban! Tudnia kell, hogy ezek után bármelyik más iskolából azonnal kirúgták volna – hosszan magyaráztam neki, mik történhettek volna, de ő egy szót sem szólt, míg végül feltűnt, hogy a kezét bámulja, pontosabban, a kezemet, amivel az övét fogtam, még mindig. Gyorsan elhúztam.
Ő azonban utánam nyúlt, és magához rántott.
- Tudja, én mit gondolok? – dörmögte fenyegetően. – Jobb lenne, ha nem foglalkozna folyamatosan más bajával! A tanácsait is megtarthatja magának, mert nem kértem őket! Ha majd valamit akarok magától, azt tudni fogja! Higgye el! – túl közel volt az arca, túl közel. Megijedtem, hogy mit fog csinálni, de megmenekültem.
Caine irodájának ajtaja kinyílt, a rendőrök végeztek odabent.
Daniel azonnal elengedett, én pedig majdnem elestem, annyira hirtelen történt, ahogy elhátrált előlem.
Szó nélkül a rendőrök után indult, engem otthagyva döbbenten.
Mert abba inkább bele sem gondoltam, mi lett volna, ha az ajtó nem nyílik ki, és főleg, hogy én hogyan reagáltam volna.
Otthon Emma és Sophie alaposan kikérdezett, de én szinte csak azokat a dolgokat mondtam el, amiket amúgy is megtudtak volna. Nem akartam, hogy pletykáljanak.
Vacsora után felmentem a szobámba, fáradt voltam, hihetetlen egy nap volt. Mégsem tudtam elaludni, csak forgolódtam.
Egyre csak a folyosón történtek jártak a fejemben Daniel és köztem.
Azok a szürke szemek, amik fenyegetően meredtek rám, de mintha lett volna bennük egy kis szenvedély is. De ez hülyeség, csak képzelgek itt, mint valami tini lány a szőke hercegéről.
Ami az én esetemben barna, na, nem mintha a hercegem lenne. Beképzelt, gazdag, öntelt macsó, még csak nem is tetszik! Annyira…
Ahányszor lehunytam a szemem magam elé képzeltem az arcát, ami olyan közel volt az enyémhez, hogy éreztem a leheletét, és a szája, ami már kinyílt, ahogy közeledett az enyémhez.
Amikor reggel felébredtem tiszta izzadt volt a pizsamám és a lepedő. Álmomban továbbálmodtam a dolgokat, annyira, hogy az beleillett egy korhatáros filmbe is…
És amikor rájöttem, hogy csak álom volt, magamra húztam a takarót, és vagy százszor elmondtam magamban, mekkora egy idióta vagyok. Itt álmodozom már egy majdnem csók miatt is, pedig biztos, hogy Danielnek semmit sem jelentett, és már nem is emlékszik rá.
A csalódottság azonban ott bujkált bennem, és nem tudtam vele mit tenni.
