14. Fejezet
Egy újabb nap, amit az igazgatói irodában kezdhetek. A titkárnő, akinek egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni a nevét, rögtön lecsapott rám, amint beértem, hogy Caine beszélni akar velem.
- Üljön le Ms. Wry! – ma reggel a szokottnál is mogorvábbnak látszott – Mit gondol, mi volt az első dolog, amit hallottam, ahogy bejöttem az iskolába?
Vártam, azt hittem ez csak költői kérdés és nem vár rá feleletet. De amikor már kínosan kezdett elhúzódni a csend, úgy gondoltam, kénytelen vagyok válaszolni valamit.
- Fogalmam sincs, uram.
- Ma reggel az egyik pletykafészek szülő afelől érdeklődött tőlem, hogy előkerült-e már a maga húga! Mivel nekem fogalmam sem volt, hogy miről beszélt, tapintatosan leráztam. Szóval? – kérdezte felvont szemöldökkel.
Most mit mondjak neki? Az igazat semmiképp nem mondhatom el, hogy Sophie annyira utál engem, hogy inkább megszökött otthonról. Valami hihető kell kitalálnom, gyorsan.
- Nem szökött el! Igaz, keresni kezdtük, mert nem tudtuk, hogy hol van, de igazából nem tűnt el. Egy barátnőjéhez ment el, illetve szeretett volna, de lekéste a buszt, és hagyott nekem üzenetet, csak nem találtam meg és megijedtem, féltem, hogy valami baja esik. Ennyi az egész!
Caine némileg hitetlenkedve nézett rám.
- És miután végig kutatták utána az egész várost egyszerűen előkerült?
- Igen, illetve... – valahogyan ki kel magyaráznom, ha esetleg mástól megtudná, hogy Daniel és Brian miért voltak nálunk - Brian hozzánk, azaz, Emmához jár korrepetálásra, és Mr. Reed jött érte, amikor keresni kezdtük Sophie-t. Segített nekem, és felhívta az egyik ismerősét, aki meg is találta a húgomat hazafelé jövet a buszállomástól.
- Hát, ez szerencse, egyedül annak nem örülök, amit a szülők gondolnak most. Azzal, hogy bekopogott minden házba, sikerült elérnie, hogy az emberek megkérdőjelezzék, hogy alkalmas embereket vettem-e fel ide! Ezt nem engedhetem!
Azt hittem rosszul hallok.
- Most ki akar rúgni?
- Nem, még nem. De figyelmeztetem, még egy hibát már nem engedhet meg magának! – felállt, és az ablakhoz sétált, úgy gondoltam, ez azt jelenti, mehetek. – A színdarabbal talán sikerül visszanyernünk a jó hírünket.
Már a kilincsen volt a kezem, olyan közel volt a szabadulás... de a hangja ismét megállított.
- Még valami, Ms. Wry! Olvastam a szöveget, amit az asztalomon hagyott. Válasszanak valami mást!
- Muszáj megnehezítenie a munkámat? Mi abban az érdekes, ha végigülnek egy darabot ezredszerre is? Azt szeretné, ha előadnánk a Rómeó és Júliát vagy tudom is én mit?
- Igen, valami ilyesmire gondoltam! – vágta rá harciasan.
- De uram, abban már nincs semmi újdonság, bárhol meg lehet nézni, valószínűleg ezerszer jobb előadásban, mint itt!
- Lehet, hogy igaza van, de én vagyok a főnöke, és kértem magától valamit, szóval... – jelentőségteljesen elhallgatott.
Felesleges volt tovább vitatkoznom vele, mert a végén még jobban bepöccen, és tényleg kirúg.
- Rendben, ha elkészültem az új darabbal, majd szólok.
Mielőtt még valami hozzáfűzhetett volna, kimenekültem az irodából.
Közeledett a tavasz, egyre enyhébbek lettek a nappalok, ezért, miközben a folyosón haladva a termemhez igyekeztem, kinézve az ablakon, észrevettem, hogy egy teherautó tolat befelé az iskolaudvarba, és egy nagy halom földet rakott le. Ezek szerint megkezdik a parkosítást, meg egyebeket. Daniel kezdi kiengesztelni Caine-t.
A gyerekekkel mára terveztem a szereplőválogatást, most törölhetem az egészet. Beszélnem kell majd Kyle-val is.
A terem félig üres volt, amikor beléptem. Nem értettem, hiszen már becsengettek. Azt hittem, mindenki itt lesz, a szereplőválogatás miatt. De lehet, hogy éppen ezért nincs itt a fél osztály.
- Hol vannak a többiek?
Eric keze a magasba lendült.
- Biztosan Brian-t üdvözlik!
- Tessék?
- Maga még nem halotta? Brian ismét itt van az iskolában, az igazgató úr lecsökkentette a büntetését 7 napra, az pedig már letelt.
Brian ismét itt van? Vannak napok, amikor úgy érzem, jobb lett volna fel sem kelni. Ez a mai is ilyenek ígérkezik.
- Rendben, de ha ellógják az órát, igazolatlant kapnak! Ezt akár át is adhatjátok... – még a mondatom végére sem értem, amikor betódultak az ajtón.
- Elnézést a késésért Ms. Wry! – és ehhez hasonló mormolások közepette elfoglalták a helyüket.
Felicity, a lány akit Tylerrel együtt az igazgatóhoz vittem, most láthatóan magánkívül volt az örömtől.
Brian fáradtnak látszott, ugyanakkor roppantul élvezte is, hogy ismét ő van a középpontban.
- Örülünk, hogy újra itt vagy Brian, de most folytatnám az órát! – elcseréltem az órákat, hogy az egész osztály itt lehessen, teljesen feleslegesen, hogy a szereplőválogatás gond nélkül menjen – Brian, te hova mész? – ledobta a táskáját az utolsó padba, és leülni készült. – A te helyed itt van, elöl, Eric mellett!
- Máris megyek Tanárnő! – mondta túlságosan is tisztelettudóan, mire többen felnevettek.
- Kímélj meg minket a műsortól, Brian! Sajnos, azt kell közölnöm veletek, hogy az igazgató úr szerint másik darabot kell választanunk! Van valami ötletetek?
- Valamilyen klasszikus kellene? – kérdezte valaki.
- Igen, azt hiszem, ezt várja az igazgató úr. Egyenlőre nekem sincs ötletem, és mivel nem szeretném, hogy kárba vesszen ez az óra, haladunk tovább a tananyaggal. Kérlek, nyissátok ki a tankönyveteket a százhuszonhatodik oldalon!
Ebédszünetben megpróbáltam elkerülni a többi tanárt, akik úgy kerülgettek engem egész nap, mintha valami hiénák lennének. Alig várták, hogy kérdezgessenek, mostanra már biztos, hogy mindenki hallott Sophie szökéséről.
Ezért nem ebédeltem, helyette bezárkóztam az irodalom terembe, és a színdarabon törtem a fejem.
De nem volt szerencsém, pár perc múlva kopogtak. Kíváncsi voltam, vajon ki olyan bátor, hogy ilyen nyíltan kérdezősködjön.
Lisa jött be, amin szintén meglepődtem. Azt hittem haragszik rám.
- Jól vagy? Nem találtalak az ebédlőben, azt hittem valami baj van! - ült le az egyik padra.
- Csak sok a dolgom!
- Aha, halottam, hogy Caine megvétózta a színdarabot, sajnálom! Azt is hallottam, mi történt tegnap Sophie-val!
- Jó sok mindent hallasz! – jegyeztem meg savanyúan.
- Jók a füleim, valamint a tanárok háromnegyede erről susog reggel óta. Gondolom ez elszúrta a randidat!
Á, szóval erről van szó! Kezdem sejteni Lisa különös viselkedését.
- Igen, de hát ez van. Hallgatok a tanácsodra, és lemondtam, többet nem találkozom vele. – vártam erre mit lép, és nem csalódtam, alig leplezte elégedett mosolyát.
Ezt hívják úgy, hogy két legyet egy csapásra, így már senki nem tud a vacsoránkról Daniellel, és rájöttem Lisa bajára is.
Bár, ez utóbbival nem voltam annyira elégedett.
Hazafelé akaratlanul is, azon kezdett járni az agyam, mit vegyek fel este. Azt mondogattam, csak egy vacsora lesz, de Danielt ismerve, biztos valami puccos helyre visz, ahol kötelező kiöltözni.
Lepakoltam otthon a cuccaimat, és rögtön a szekrényeimhez vezetett az első utam. Kétszer is átnéztem, de nem találtam semmit, amit szívesen felvettem volna ma este.
Igaz, konkrét elképzelésem nem volt, de mivel már régen voltam vásárolni, úgy gondoltam pár új cucc igazán nem árt. Különben is, azt mindenképpen el akartam kerülni, hogy túl „tanárosan” nézzek ki.
Még csak négy óra volt, bőven akadt időm vásárolni, és elkészülni estig.
Vásárlás közben meggyőződhettem róla, hogy a jó ötletek a legváratlanabb helyzetekben jönnek.
Éppen egy csinos fekete szoknyát próbáltam, amikor eszembe jutott a tökéletes terv a színdarabbal kapcsolatban!
Így roppantul elégedetten magammal, megvettem a szoknyát, amit hosszas mérlegelés után végül úgy ítéltem meg, hogy nem tanáros, viszont divatos, és fekete, ami mindenhez megy.
Mire hazaértem már Emma is otthon volt.
- Sophie hol van?
- A szobájában, azt mondta tanul.
- És tanul?
- Nem kémkedek utána, jobb dolgom is van. – éppen valami rajzot készített az ebédlőasztalnál.
- Oké, most én sem érek rá, készülődnöm kell, de a vacsora után elmesélem az új ötletemet a színdarabról!
- Rendben, segítsek valamit?
- Nem kell köszönöm.
Letusoltam, és bedugtam a hajsütővasat melegedni, pár hullám nem árt.
Végül úgy elszöszöltem az időt, hogy pont készen lettem, mire Daniel csengetett. Emma ment ajtót nyitni.
Amikor lementem, a nappaliban ültek, és Daniel kérdezgette Emmát.
- Készen vagyok, azt hiszem, indulhatunk!
Kíváncsian néztem az arcát, hogy milyen reakciót vált ki belőle a külsőm, de nem láttam rajta semmit.
A filmekben a férfi ilyenkor csodálattal tekint a nőre, de Daniel még csak meglepettnek sem tűnt.
Kár tagadni, csalódott voltam.
De mit vártam? Valószínűleg nálam ezerszer csinosabb nőkkel is randizott már, én pedig csak egy egyszerű tanárnő vagyok.
- Rendben menjünk! – állt fel és felsegítette a kabátom.
- Jó szórakozást! – köszönt el Emma, miközben Daniel előre engedett az ajtóban.
