15. fejezet

15. Fejezet

- Egész este ilyen szótlan leszel? – kérdezte Daniel az autóban.

- Te nem szóltál hozzám, nekem semmi bajom nincsen! – azt leszámítva, hogy kicsit furcsa a viselkedése.

- Ha nem baj, akkor a kedvenc helyemre megyünk. Remélem neked is tetszeni fog!

- Itt van a városban?

- Nem egészen, a város szélén. Megvan a maga hangulata.

- Oké.

Miközben Daniel vezetett, nem tudtam nem észrevenni, milyen jól fest a sötétkék ingben, amit visel. Nem volt különösebben kiöltözve, ebből arra tippeltem, hogy nem megyünk túl elegáns helyre.

Továbbra sem szóltunk egymáshoz, és a csend kezdett már zavaró lenni. Egyfolytában csak arra gondoltam, hogy biztos megbánta már, hogy elhívott. Rám se néz, a ruhámra egy szót sem szólt. Biztos úgy gondolja, béna, mint amilyen én vagyok. Meg kellett volna kérdeznem Emmát a ruháról.

A fenébe is, itt idegeskedek, cikisen érzem magam, miközben ő nyugodtabb már nem is lehetne! Az ő baja, ha nem tetszik neki valami, én jó párszor visszautasítottam már.

Egy út menti kis étteremnél álltunk meg, és azt hittem valami baj van, főleg amikor Daniel szitkozódni kezdett mellettem.

- Mi a baj?

- Zárva! – morogta.

- Tessék?

- Ide jöttünk volna, de zárva! – alaposan megnéztem a helyet. Olyannak tűnt, mint az összes többi út menti étterem, olyan, mint amikbe a kamionosok járnak, motorosok, vagy a pórul járt autósok. – Soha nem szokott zárva lenni! – dühöngött tovább Daniel.

Egy út menti kis étterem – merengtem el - , ide akart hozni, ez lett volna a nagy randi.

- Itt istenien csinálják a hamburgert és a palacsintát! Amikor Brian még kicsi volt, mindig ide jártunk! – magyarázta, immár a figyelmét rám fordítva – De mindegy, van egy másik hely is, amit szeretek. Az egy kicsit messzebb van!

Látszott, hogy tényleg bosszantja a dolog, így én is megenyhültem. Legalább nem olyan helyre cipelt volna, ahova másokat.

- Nem szoktál zenét hallgatni vezetés közben?

- Nem, de ha szeretnéd, bekapcsolhatom a rádiót. – tekergetni kezdte a műszerfalon a rádiót.

- Nem kell, ha téged zavar, akkor inkább ne!

Tovább nyomogatta a gombokat, amíg egyszer csak halk zene kezdett beszivárogni közénk a hangszórókból, és Daniel hangosított kicsit.

- Ez jó?

- Daniel! Állj! – sikítottam fel.

De már késő volt, a szarvas, amit alighogy észleltem a szemem sarkából, egyenesen a szélvédőnek csapódott. Daniel már hiába taposott a fékbe.

A szélvédő betört, minden tele volt üvegcseréppel.

- Jól vagy? – hajolt felém idegesen – Te vérzel!

Valóban, az egyik szilánk megvágta a kezemet, de nem volt komoly.

- Semmi baj, jól vagyok! Te is jól vagy?

- Semmi bajom! – kipattant az autóból és a kocsi elejéhez ment.

Én is kinyitottam a kocsiajtót.

- Maradj bent! Ne szállj ki!- kiabált rám és ő is visszaült a kocsiba.

- A szarvas?

Grimaszolt.

- Az istenit! Valakit fel kell hívnom! Kitört szélvédővel nem vezethetek! – idegesen a hajába túrt, és a zsebéből előbányászta a mobilját. – Nincs térerő! Maradj itt, keresek egy helyet, ahol találok! – felvette a kabátját és kiszállt. Amikor már vagy negyed órája elment, kezdtem aggódni.

Felkapcsoltam a reflektort, de hiába meresztgettem a szemem, nem láttam nagyon előre.

Én is felvettem a kabátom, már nagyon fáztam, és kiszálltam. Vacogva a hidegtől elindultam előre.

- Mondtam, hogy maradj a kocsiban! – szólt mögöttem mély hangon egy sötét alak.

- Daniel? Megijesztettél! Azt hittem erre mentél!

- Ülj vissza a kocsiba, meg fogsz fázni! – amikor mind a ketten bent ültünk, Daniel odahúzott maga mellé, és dörzsölni kezdte a karomat. – Hívtam segítséget, nemsokára itt vannak!

- Elütöttünk egy szarvast! – hajtogattam szomorúan.

- Inkább örülj, hogy nem lett semmi bajunk! – morogta.

Egyre jobban fáztam, dacára Daniel melegen tartási kísérletének.

- Sajnálom a ma estét! De holnap újra megpróbáljuk!

- Mármint megpróbálunk nem elütni semmit?

- Nem, holnap újra együtt vacsorázunk! – mosolygott le rám - De nem megyünk sehová!

- Akkor hol fogunk enni? Én nem tudok főzni! – közöltem.

- Nálam, és végre minden tökéletes lesz!

- Tökéletes?

- Igen, pedig a ma este is jól indult. Te csodálatosan nézel ki! – mormolta a hajamba.

Mielőtt azonban válaszolhattam volna neki, egy kocsi fényei jelentek meg mögöttünk.

Daniel kiszállt a kocsiból.

Egy rendőrautó állt meg mögöttünk és Lukas sétált oda Danielhez.

- Ti aztán nem unatkoztok mostanában! – vigyorodott el.

Daniel morgott valamit válaszul és behajolt a kocsiba.

- Lukas hazavisz, én megvárom, amíg elszállítják a kocsit! Rendben?

- És te hogyan jutsz haza?

Kissé gunyorosan elmosolyodott, és visszaült a kocsiba, miközben Lukas a kocsi elejét vizsgálta.

- Miattam ne aggódj! De nem akarom, hogy megfázz, és megbetegedj, nehogy holnap megint elkeljen halasztanunk a dolgot!

- Azt akartam kérdezni, miért akar annyira velem vacsorázni, amikor hirtelen felém hajol és még azt is elfelejtetem, hogy mondani akarok valamit.

Megint szenvedélyes volt a csókja, olyan, amit imádok, és bele tudok veszni, de sajnos túl hamar húzódott el.

A fülem mögé simított egy hajtincset, megcsókolta a homlokomat búcsúzóul.

- Jó éjszakát! A karodat tisztítsd ki otthon! – kiszálltam és átsétáltam Lukas kocsijához.

Ő már bent ült, amikor becsatoltam magam, dudált egyet Danielnek, és el is indultunk.

- Tanárnő létére maga aztán nem unalmas! – közölte velem Lukas.

- Köszönöm, azt hiszem! Nem tegeződhetnénk?

- De, sokkal kényelmesebb, főleg, ha összejön a dolog Daniellel.

- Tessék?

- Elnézést! Nem úgy gondoltam, csak Daniel lába előtt hevernek a nők. Még a volt felesége sem tud tőle teljesen elszakadni! – hirtelen elhallgatott és rám nézett – Ne haragudj! Nem vagyok teljesen magamnál, szörnyen fáradt vagyok! Hajnaltól szolgálatban vagyok! Szerintem Daniel-nek őszintén tetszel. Hallottam, hogy a Marlo’s -ba akart vinni! Az a családi helyük, tudom furcsa egy hely, de ők szeretnek oda járni, még soha senkit nem vitt oda!

Ezt jól esett hallani. Kezdtem megkedvelni Lukast, sokat segít, jó barát lehet.

- Köszönöm, hogy elmondtad!

Többet nem szóltunk. Lukas gyorsan hazaért velem, és hiába hívtam be egy kávéra, nem fogadta el.

Emma és Sophie szobájában is égett a villany, még nem volt olyan késő, hogy lefeküdjenek.

Fölakasztottam a kabátom, és a konyhában főztem magamnak egy bögre teát. Felmentem vele a szobámba és teleengedtem a kádat forró vízzel.

Miután lefürödtem, már egyáltalán nem fáztam, és megint jól éreztem magam. Az órámra nézve eszembe jutott, Daniel. Vajon hazaért már?

Előkerestem a telefonomban a számát. Ki volt kapcsolva.

Mi a fenéért kapcsolta ki?

Előkészítettem pár dolgot holnapra, és közben elálmosodtam.

Már lefeküdni készültem, amikor Sophie jött be a szobába.