4. Fejezet

---

Sziasztok! Kicsit előbb jön a fejezet, mert holnap nem lesz időm feltenni! Remélem tetszeni fog, és írtok majd pár sort!:D Jó olvasást!:) 4. fejezet Másnap csak később kellett bemennem, mert nem volt első órám, mint a lányoknak, akik így kénytelenek voltak busszal menni. Nem lelkesedtek a gondolattól, ráadásul majdnem le is késték. Miután elmentek otthonról, és Sophie-t figyelmeztettem az egyezségünkre, leültem az asztalhoz, és megittam egy csésze kávét. Magam elé húztam a határidőnaplómat. Beírtam minden elintézendő dolgot, és a gyomrom összeszorult, amikor megláttam, hogy közeleg harmincadika. Gyorsan becsuktam. Ideje nekem is készülődni. Felmentem az emeletre. Tudtam, hogy illetlenség és fordított helyzetben én sem örülnék neki, ha valaki ezt tenné, de nem bírtam megállni, bementem Sophie szobájába. Emmáét már láttam, de Sophie-ét még nem néztem meg figyelmesen. Kíváncsi voltam, hogyan rendezte be. Emmával ellentétben, ő nem rendezkedett be túlságosan. Rend volt, de valahogy furcsa volt benne valami. Olyan, mintha nem is ő lakna a szobában. Valahogyan hiányzik belőle a személyisége, a stílusa. Az ágy megint szépen be volt vetve, és a szőnyeg meg a függöny, amit még a másik szobájából hozott meleg színeivel jól mutatott. Az asztalán ott voltak a könyvei, egy kis tükör, pár smink cucc, és egy kép róla, anyáról és Emmáról. Én nem voltam rajta... A kép egy parkban készülhetett, és mind boldogan mosolyognak rajta, anyán itt még nem látszott, hogy megviselte a sok kezelés. Nagyjából három éve készülhetett. Jaj, anya... Éreztem, hogy a szememet ellepik a könnyek, de kipislogtam őket. Eszembe jutottak Sophie szavai. Azt mondta, soha sem látott sírni, és hogy cserbenhagytam őket. Végigsimítottam a képen, és kisiettem a szobából. Az iskola parkolójában már csak két szabad hely volt, mire odaértem. Mosolyogva nyugtáztam, hogy Curtis visszafoglalta a helyét. Most én parkoltam a legrosszabb helyek egyikén, de nem igazán érdekelt. Brian osztályával csak a negyedik órában találkozom, és pár dolgot majd el kell rendeznem a teremben, mielőtt bejönnek. A tanáriban páran kedvesen odaköszöntek nekem, viszont voltak, akik továbbra is csak kíváncsian méregettek. Érdekelt vajon miért. Lisát kerestem, de nem láttam, biztos órán van. Összeszedtem a holmimat, és magabiztosan léptem be a termembe. Igazából nem is értettem, Brian osztálya, egy két kivétellel - mint például Eric- , szörnyű, nem értem, miért nem tesznek semmit, vagy hogy lehet az, hogy a szülőket ennyire nem érdekli a dolog. A többi osztállyal nem volt, semmi, esetleg csak nagyon kevés gond. Amikor kicsengettek a harmadik óráról, neki is láttam a tennivalóknak. Még előző este kinyomtattam a névtáblákat, így már csak ki kellett tennem őket a padokra. Izgatottan csaptam össze a tenyerem, amikor végeztem. Már alig várom, hogy elkezdődjön az óra. Becsengetés előtt néhány perccel kezdtek el bejönni a terembe, és mindenki meglepődött arcot vágott, amikor észrevette a helyén valaki másnak a nevét. Megszólalt a csengő. - Új ülésrendet készítettem, egyelőre mindenkinek az lesz a helye, ahová ültettem! - végignéztem az osztályon. Pár hely üresen maradt. Mindenki bizalmatlanul méregette a padtársát. - Kijavítottam az irományaitokat, és enyhe kifejezés rá, hogy nem voltam vele megelégedve! Ezért kénytelen voltam... – a mondatomat kopogás szakította félbe - Igen? - Elnézést a késésért, Ms. Wry! - Briant, aki lazán besétált a terembe, három másik fiú követte. - Fiúk! A késésetek természetesen igazolatlannak számít, keressétek meg az új helyeteket, ezentúl ott kell majd ülnötök! Jobban szemügyre vettem magamnak a későket. Úgy gondoltam ezek lehetnek Brian bandájának tagjai. Az egyik srác magas izmos, a másik nyújtott képű, míg a harmadik egy kicsit kilógott a sorból, első ránézésre igazából rendes gyereknek tűnt, rövidre vágott haj, szemüveg, vászonnadrág és egy melegítőfelső. Úgy látszott, mintha inkább küzdene azért, hogy ebbe a társaságba tartozzon, és a többiek csak megtűrik ott. - Nos, tehát ott tartottam, hogy a gyászos dolgozataitokból arra következtettem, hogy elég hiányos az irodalomtudásotok. Egyesek alig találtak el egy idézetet! Ezért, úgy gondoltam, hogy... - Hagyjál már békén! - tört ki Eric. - Mi történt? - hiába néztem szúrósan Brianre, ő ártatlan képet vágott. - Elveszi a cuccaimat, fogja a ceruzáimat és firkál velük, vagy egyszerűen eltöri őket! Most mivel írjak? - Na jó, Eric nem érdemelte meg a padtársát, talán nem volt a legjobb ötlet. Amikor Brian elvigyorodott, az osztály elkezdett nevetni. - Mi van, Eric, úgy viselkedsz, mint az óvodában, elvesznek tőled valamit, és rögtön rohansz árulkodni? - kérdezte gúnyosan az egyik fiú, aki későn érkezett. - Inkább ő viselkedik úgy, mint az oviban! Egy ilyen hígagyú idiótától nem lehet elvárni, hogy figyeljen az órán, de legalább hagyna békén! Brian erőteljesen hátracsavarta a kezét. - Ne merj így beszélni velem! Mert… - Elég legyen! Éppen erre akartam kilyukadni! Innentől kezdve, aki zavarja az órámat, délutáni bezárást kap, és pótolja a hiányzó anyagokat irodalomból, így haladunk a tananyaggal, és pótolni is tudtok! Azt hiszem ez így elég korrekt! Enyhe hangzavar tört ki, de nem foglalkoztam vele, elindultam a papírokért, amit ki akartam osztani. - Ezen a papíron azoknak a könyveknek a listája van, amit szeretném, ha elolvasnátok még ebben a hónapban, ezekkel az írókkal fogunk foglalkozni, fontos, hogy ismerjétek a ... A hátul ülő lányok leveleztek egymással, amikor odaléptem hozzájuk, a fekete hajú lány gyorsan bedugta a lapot a padba. - Gondolom, nagyon fontos és titkos dolog lehetett, ha az órámon kellett megbeszélnetek, ezért, majd rászánjátok az időt és a délutánt azzal töltitek, hogy bepótoljátok az anyagot! Itt az iskolában! - benyúltam a padba, és kiszedtem a papírt. - Ezt kidobom. - Tehát, ezeknél a műveknél nagyon fontos, hogy ne filmen nézzétek meg őket, nem adja vissza a képernyő úgy, mint a könyv, fontos a nyelvezet, és sok minden kimarad a filmekből! Nem olyan sok könyv, mert tudom, hogy sok órátok van, de szeretném, ha mindegyikről készítenétek egy vázlatot ... Elkeserített az a tény, hogy ismét alig figyelnek rám. De lenyeltem, és folytattam az órát, nem fegyelmezhetek folyton, azt utálom. Majd óra végén... - Mielőtt kimennétek, adjátok be a kisesszéket, amit kértem, hogy mára csináljatok meg! Remélem nem felejtettétek el! - természetesen tudtam, alig fogja beadni valaki. De még engem is megdöbbentett, hogy összesen öt gyerek készítette el. Azok között is volt olyan, ami alig volt fél oldal, vagy szamárfüles és macskakaparásos volt. - Aki nem adta be, kivétel nélkül mind itt marad ma délután! Én fogok ma ügyelni! - tettem hozzá. Készültem elhagyni a termet, amikor Eric megállított. - Tanárnő! - Igen? - Nem akarok nyápicnak tűnni, vagy olyannak, aki árulkodik, mert állandóan piszkálják, de én nem bírom Brian mellett! Nem tudok figyelni, idegesít, mind a ketten utáljuk egymást, és ennek az lesz az eredménye, hogy rontani fogok, és a szüleim megölnek, mert nem fogok ösztöndíjat kapni és... - Eric, vegyél levegőt! Nyugodj meg! - Szegény fiú teljesen begőzölt. - Brian csak engem akart ezzel bosszantani, akárki mással is ezt csinálta volna. Kérlek ne haragudj, de nem tudom, hova máshova ültethetném! - De, kérem... - Eric, kérek tőled egy hetet! Ha a hét végére is ezt mondod, oké, majd kitalálok valamit! De van egy tervem, és remélem, hogy be fog válni! Szóval, légy szíves, tarts ki! Eric elég kétkedve nézett rám, mint aki nem hiszi, hogy itt bármi is használna. - Hát rendben, azt hiszem... Az ebédlőben kiszúrtam Sophie-t, egy egész nagy csapat vette körül. Fiúk-lányok vegyesen. Ezek szerint beilleszkedett. Emmát kezdtem keresni, és pár asztallal odébb, ő is egy társaság asztalánál ült. Elmentem a tanároknak fenntartott részhez, és vettem egy szendvicset. Lisa intett, hogy üljek mellé, foglalt nekem helyet. Amikor leültem, az asztalnál ülő összes fej felém fordult, és kezdetét vette a kérdezgetés.