3. Fejezet

3. Fejezet - Te tudod, hol van Sophie? - törtem meg a csendet hazaérve. Emma kibámult az ablakon, és látszott rajta, hogy kifárasztotta a mai nap. Nem jobban, mint engem... - Nem, de ne aggódj miatta túlságosan, estére mindig előkerül. Lepakoltam a cuccaimat a szobámban, és nem tudtam rászánni magam, hogy megint a sulis dolgokkal foglalkozzak, elindultam a konyhába. De Emma szobájánál megtorpantam. - Emma? - Igen? - Az ágy szélén ült, és a táskájából pakolta ki a könyveit. - Tanulsz? Jó. - Legalább Emmára nem kell figyelnem. - Elmegyek bevásárolni, kell valami? Tudod, én nem nagyon szoktam főzni, nem is tudok, csak pár egyszerűbb dolgot elkészíteni... lehet, hogy jobban járnánk, ha rendelnénk, vagy elmennénk valahová vacsorázni, majd ha Sophie is hazajött. Emma fölsóhajtott. - Nekem mindegy, elmehetünk, vagy rendelhetünk is, tök mindegy. Alaposabban megnéztem magamnak Emmát, és felfedeztem, hogy a szeme enyhén piros, mint aki éppen az imént próbálta elrejteni a könnyeit. - Jól vagy? - Persze… csak fáradt vagyok. Ennyi. Amikor a könyvei fölé hajolt, csendben kihátráltam a szobából, és felkaptam a kocsikulcsokat. Nem messze tőlünk volt egy hipermarket, ott leparkoltam. Vettem egy kosarat, és lista nélkül sorban haladtam a sorok között, hogy ne maradjon ki semmi. A lányoknak kell tízórai, amit magukkal vihetnek, mert a suli menzája szörnyű, és drága. Nekem is kell valami, amit ehetek... még ha nem is nagyon kívánok semmit. A pénztárnál egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy megfordulok, és elsétálok, de aztán azt gondoltam, ez nevetséges. Csak nem fogok megfutamodni egy tanítványom elől?! Amikor megálltam mögötte, Brian megforgatta a szemét, és biccentett. Miközben a kosaramat pakoltam ki észrevettem, hogy észrevétlenül egy doboz cigit söpör be a dzsekije zsebébe. Közelebb léptem hozzá. - Ha nem akarod, hogy szóljak a pénztárosnak, jobban teszed, ha visszateszed a helyére, amit elvettél! - mondtam halkan, hogy csak ő hallja. Dühösen fordult hátra. - Mondja, nem tudna a saját dolgával törődni mintha, mintha semmi sem történt volna? Legalább a sulin kívül ne cseszegessen! - sziszegte. - Ha nem lennék a tanárod, és nem ismernélek, akkor is ezt mondanám! Tedd vissza! Nem csak arról van szó, hogy még nem cigizhetsz, hanem, lopni akarsz! - Ha itt nem, majd szerzek máshol! - villogott a szeme harciasan. Benyúltam a zsebébe, kiszedtem a cigis dobozt, és visszatettem a helyére. - Igazából megköszönhetnéd, ugyanis pontosan a pénztárral szemben ott van egy kamera. Mit gondolsz, nem vették volna észre, és nem szóltak volna a rendőrségnek? Megforgatta a szemeit. - Nem, a rendőrségnek van más dolga is, ha minden boltban szólnának érte a rendőrségen, már a fél iskolát megbüntették volna! Szóval szálljon le rólam! – kifizette, amit vett, és amikor kilépett az ajtón, még láttam, ahogy előhúzza a zsebéből a dobozt, miközben gúnyosan mosolygott. Még én is elmosolyodtam, hogy mekkora hülyét csináltam magamból. Ahogy hazafelé az órára tévedt a szemem, eszembe jutott, mit csináltam mielőtt ideköltöztünk, mielőtt anya meghalt, és megváltozott minden. Nem ért váratlanul a dolog, de egyszerűen nem merek, nem bírok rágondolni. Minden egyszerre zúdult rám, a lányok, a temetés, egyszerűen félek, jöttem rá, félek, hogy nem bírok mindent teljesíteni, hogy Emmáék szenvednek, a munkám miatt, és rengeteg dolgot kell még elrendeznem, de fogy az idő... Amikor lepakoltam a konyhában, fentről zene hallatszott. Mivel nem hittem, hogy Emma hallgat ilyen hangosan zenét, biztos voltam benne, hogy megjött Sophie. Kényszerítettem magam, hogy ne csak egyszerűen berontsak a szobájába, és kopogtam. - Emma, hagyj már békén! - Nem hagylak békén! - zavartan nézett rám. - Ha a suli miatt jöttél papolni, inkább el se kezdd! - emelte fel a kezét, és feljebb tekerte a hangerőt a hifin. - Mondd, nem köthetnénk valamilyen kompromisszumot? - lekapcsoltam a zenét, és próbáltam türelmes lenni. - Milyen kompromisszumot? - Mondjuk, te bejársz a suliba, nem lógsz, hanem rendesen tanulsz, és cserébe azt csinálsz a szabadidődben, amit akarsz, én nem szólok bele, addig, amíg a tanulást nem akadályozza! Mit szólsz? Pár percig csendben volt. - És mit tudsz tenni, ha nem megyek be? - kérdezte végül. - Figyelj, mehetünk egymás idegeire, és veszekedhetünk a végtelenségig, de nem lenne ez egyszerűbb? Mindenki végzi a saját dolgát, és amíg ez így működik, nem bosszantjuk egymást. Viszont, ha lógsz, tudod, hogy képes vagyok rá, minden álló nap veszekedni fogok veled, és nem hagylak békén! Szerintem... - Jó, jó! Megértettem! De ne várd, hogy olyan kis stréber legyek, mint Emma! - jelentette ki dacosan. - Amíg hozol egy bizonyos szintet és nem égetsz le más tanárok előtt, addig rendben van. Akkor ezt meg is beszéltük! - mosolyogtam elégedetten Sophie-ra, aki válaszul fintorgott egyet, és visszakapcsolta a zenét. - Azt mondtad a szabadidőmben... - De ma lógtál a suliból, előbb a tanulás! - Ne már! Azt se tudom, mit vettek! - Ez a te gondod! Oldd meg! Este megint pizzát ettünk. Kicsit kezdett zavarni a dolog, ezért elhatároztam, hogy keresek majd egy normális helyet, ahol jól főznek, nem élhetünk örökké pizzán. Emmát bántotta valami, vacsora alatt alig mondott valamit, Sophie pedig olyan gyorsan evett, ahogyan csak tudott, és már ment is vissza a szobájába. Miután elpakoltam, én is fölmentem, és leültem az asztalomhoz. Volt egy csomó papír, amiket át kellett néznem, föl kellett készülnöm a holnapi óráimra, és ki kellett találnom valamit Brianék osztályával. Elkezdtem egy ülésrendet összeállítani. Próbáltam, úgy kialakítani, hogy lehetőség szerint a problémás emberek minél távolabb legyenek egymástól, és a padtársuk is megfelelő legyen, tudjanak az órára koncentrálni. Nagyjából mindenkinek találtam helyet, két ember volt, akit nem tudtam, illetve nem akartam, de muszáj volt egymás mellé tennem. Féltem, mert tudtam, hogy ez nem a legjobb döntés. Brian és Eric. Elől, hogy szemmel tudjam tartani, ha valamin töri a fejét. Egyelőre, így hagytam, majd meglátjuk, mennyire válik be. Az biztos, hogy a hatás, amikor belépnek a terembe, nem marad el. Megnéztem még azokat a dolgozatokat, amiket ma írattam, és az eredmény siralmas volt. Mr. Caine azt mondta, tanítsak, hát, rajtam nem fog múlni.