5. Fejezet
Éreztem, hogy kezdek elvörösödni, pedig nem szoktam, és zavartan néztem Lisára.
- Hagyjátok már békén! - segített ki a kínos helyzetből ismét Lisa.
- Bocsánat – nézett rám egy idősebb nő, bár nem úgy tűnt, mint aki tényleg sajnálja - , nem akartuk letámadni, csak szeretnénk megismerni!
- Semmi baj...
- Szóval, honnan is jött? - kezdett bele ismét, egy csöppet sem zavartatva magát.
- Hartfordból.
- Az édesanyja leukémiás volt? – Komolyan, ebben a nőben semmi tapintat nincs?
- Igen, de én igazán nem...
- És a testvérei is ide járnak, ugye? Igen, azt hiszem, hogy az idősebbel ma volt is órám... Hová költöztek?
- Nem olyan messze az iskolától.
- Nincs más rokonuk? – Most a velem szemben ülő férfi kérdezte, de ő nem olyan tolakodóan, mint az a nő.
- Van egy-kettő, de mind távoliak, sokakkal nem tartjuk a kapcsolatot.
- Biztos nehéz lehet! – mondta Lisa.
- Micsoda?
- Elvesztetted a szüleidet, a testvéreid a te nyakadba szakadtak, új helyre költöztetek, és nincsenek rokonok, akik segítsenek! Én nem bírnám!
- Nem olyan vészes...
A délutáni óráim viszonylag nyugisak voltak, bár elég nehéz volt minden osztályt kiismerni, és igazodni a tempójukhoz.
Az egyik szünetben láttam, hogy Sophie és pár lány kijönnek a lány mosdóból, és a kijárat felé kezdenek osonni. Ezt nem hiszem el!
- Mi az? – sziszegte mérgesen.
- Hová készültök? Ugye nem akartok lógni? - A mellette álló lányok értetlenül álltak, és elég megszeppentek voltak.
- Nem! Lyukas óránk van! - csattant fel. - Muszáj állandóan utánam kémkedned? Szállj le rólam!
Elég hülyén éreztem magam. Lyukas óra... erre nem gondoltam.
- Hát, az más, de ne beszélj velem ilyen hangon! Hová mentek?
- Jess itt lakik egy sarokra, elmegyünk hozzá.
Sophie sarkon fordult és kivágta az ajtót.
- Becsengetésre itt leszünk Ms. Wry, ígérem! - mondta az egyik barna hajú lány, aki lemaradt a többiektől.
- Rendben.
Lepakoltam az asztalra, és előhúztam a lapjaimat. Komolyan, olyanok ezek a lapok, mintha soha sem akarnának elfogyni, mindig csak osztok, osztok, de a táskám alig lesz könnyebb.
Amikor eljött az öt óra mindenki, mint a villám, rohant kifelé a teremből.
- A papírokat adjátok be! – egészen meg voltam elégedve velük, mert csendben voltak, és mindenki elfoglalta magát.
Amikor mindenki sorban letette a papírját, rájöttem, hogy ez nem igazán volt igaz. Csendben voltak, és el is foglalták magukat, de hogy nem a lapjukkal, az biztos!
Az osztály háromnegyede üresen adta be.
- Mit csináltatok idáig, hogy egy árva szót sem írtatok a lapra? – kérdeztem idegesen.
- De, Ms. Wry! Mi megpróbáltuk, de nem tudtuk megoldani! - mondta ártatlanul Brian, gyanúsan ártatlanul és talán egy cseppnyi gúnnyal.
- Ott volt előttetek a könyv! Csak használnotok kellett volna! Ezt még egy alsós is képes lenne megoldani! – csattantam föl - Holnap szintén itt maradtok, és a holnapi anyaggal együtt a mait is megcsináljátok, és ez így lesz addig, amíg képesek nem lesztek kinyitni egy nyamvadt könyvet! Menjetek!
Magamban dúlva-fúlva indultam a parkolóba, és rájöttem, hogy ez így sehogy sem lesz jó! Nem engedelmeskednek nekem, még csak nem is tartanak tőlem! Vajon mit kéne tennem, hogy hatni tudjak rájuk?
Az egyértelmű, hogy az osztály bajkeverője Brian, amit ő csinál, a többi utánozza. Szóval, ha őt képes lennék leállítani, akkor talán képes lennék az egész osztályra is hatni... De hogyan tudnám megregulázni Briant? Jó lenne, ha valaki segítene! De hát erre vannak a szülők! Ez az!
Fel fogom hívni Brian szüleit, hogy jöjjenek be hozzám. Már most van egy véleményem az ilyen emberekről, akik ennyire nem foglalkoznak a gyerekükkel.
Holnap - döntöttem el -, holnap beszélni fogok velük!
Szia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy fel tudtad tölteni :D
Jó lett!
Kár, hogy Melani félreértette azt, hogy Sophie kimegy a suliból!
Várom a folytatást!
Dóri