2. Fejezet

2. fejezet Izgatott és ideges voltam, amikor a kezemet a kilincsre tettem, hogy belépjek, miközben megszólalt a csengő. Ez életem legelső tanári állása, eddig mindig kisegítő tanár voltam. Miközben lenyomtam a kilincset olyan érzésem támadt, hogy ezzel az életemnek egy új szakasza kezdődik. A terem falait sárga színűre festették, és helyenként a festék foltokban lepergett a falakról. Ezeket képekkel igyekeztek eltakarni. Az ablakok nagyok voltak, bár rájuk fért volna egy alapos mosás, a párkányokra virágokat tettek, ezek barátságossá tették a termet. Körülbelül húsz-huszonöt gyerek lehetett a teremben, tizenhat-tizenhét évesek. Emma korosztálya. A teremben nagy volt a hangzavar, és mintha észre sem vették volna, hogy beléptem, hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Ez hatásos volt. A terem elnémult, és mindenki engem bámult. - Jó reggelt! - odasétáltam az asztalomhoz. - A nevem Melanie Wry, én vagyok az új irodalom tanár. Halk sutyorgás kezdődött, és mindenki izegni-mozogni kezdett. Hagytam nekik egy kis időt a beszédre, amíg felírtam a táblára a feladatot, és ismét az osztály felé fordultam. - Nos, azt hiszem érthető mindenkinek, igaz? Azt szeretném, ha írnátok egy kis esszét, ki-hogyan viszonyul az irodalomhoz, mit szerettek benne, vagy éppen mit nem, milyen hatással van rátok stb. A legvégén pedig örülnék, ha odaírnátok, hogy mit szeretnétek elérni ebben az évben, mik a céljaitok. Szeretnélek egy kicsit megismerni benneteket. A következő órára szeretném, ha beadnátok! Számítottam rá, hogy pofákat vágnak, kiakadnak, vagy nyafognak, de, egy pillanatig döbbenten figyeltem, mi történik. Mintha mi se történt volna, közelebb tolták egymáshoz a székeket, beszélni kezdtek, egyesek zenét hallgattak, mások reggelizni kezdtek. Csak pár ember volt, aki leírta, ami a táblán volt, és továbbra is rám figyelt. Kezdtem érteni mit értett a többi tanár azon, hogy ez egy problémás osztály. - Valaki elmondaná nekem, mit vettetek a legutóbb? - Az előző tanár, azt hiszem Mrs. Brittnek hívták, szívrohamot kapott, és nyugdíjba vonult. Egy kéz lendült a magasban, az első sorból, a legelső padban. Egy fiú, vállig érő barna hajú, sötétbarna szemű, vékonyabb testalkatú, tipikus "jótanuló" srác emelte fel a kezét, és segítőkészen nézett rám. - Utoljára az angol reneszánsz alkotókba kezdtünk bele – felelte, amikor biccentettem, hogy mondja. - Köszönöm, mi a neved? - Eric Harris vagyok Ms. Wry. - Rámosolyogtam a fiúra, és újra körbenéztem az osztályon. Első látásra is négy külön csoportra lehetett osztani az osztályt. Elől ültek a "jó tanulók" kicsivel hátrébb a "kívülállók", akik se ide-se oda nem tartoztak, a terem hátsó sarkában a "menő fiúk" a másik sarokban pedig a "menő lányok". Magamban már előre nagyot sóhajtottam. Nem lesz könnyű, és utáltam, ha hülye tanárnak könyveltek el. Közelebb sétáltam a padokhoz. - Fogjátok be, és forduljatok előre - csattantam fel. - Órán vagytok, ha nem tűnt még föl! - Ez némileg megtette a hatását, elkezdtek rám figyelni. - Lehet, hogy eddig ahhoz voltatok szokva, hogy az órákat semmittevéssel töltitek, de nálam nem fogjátok! Aki a saját kárán akarja megtapasztalni, az a maga baja, én előre figyelmeztettem mindenkit! Ha nem akartok megbukni, kénytelenek lesztek figyelni az óráimon! Elégedetten láttam, hogy hogy elcsendesedtek. Amíg a helyemre sétáltam, és előkerestem a papírjaimat, amire az óravázlataimat írtam, hallottam, hogy valaki hátul mond valamit, mire többen felnevettek, és egy hangos csattanást követően víz árasztotta el az asztalomat. Valaki megdobta az asztalon lévő vázát, ami széttörött, és a víz mindent elárasztott, az összes papír elázott, és az írás összefolyt rajtuk. Még mielőtt a könyvek és a táskám is tönkrement volna, gyorsan lesöpörtem őket az asztalról, és nyugalmat erőltetve magamra,az osztály felé fordultam. Pont olyan volt, amire számítottam, hátul mindenki a nevetését próbálta elnyomni, elől pedig mindenki zavart képet vágott. Gúnyos mosolyt erőltettem az arcomra, miközben a padok között sétáltam. - Viccesnek találtátok, hát persze, rendben, de ha esetleg valakinek mondanivalója támad arról, ki tette, azt szívesen hallgatom, akkor talán lemondok róla, hogy felkeressem az igazgatót, és idehívjam. Nos? Vártam pár percet, és körbesétáltam a teremben. Amikor visszaértem az asztalomhoz, bólintottam, hiszen nem is számítottam másra. Úgysem merik egymást beárulni, aki pedig tette, most roppant elégedett, és tudja, hogy biztonságban van. - Rendben van. - A táskámat letettem a földre, és pár zsepivel felitattam a víz nagy részét, mivel fejből is tudtam azokat a dolgokat, amik a papírokon voltak, felvettem egy krétát és elkezdtem teleírni a táblát idézetekkel. – Szeretném, ha ezeket leírnátok egy papírra, és megállapítanátok, kitől származik az idézet, melyik műből, és az illető milyen korszak alkotója. Óra végén beszedem, és leosztályozom. Miután majd az óra fele eltelt már, Eric és még páran sebesen írni kezdtek. De a hátul ülők nagy része továbbra sem csinált semmit. Nem vagyok hülye, világosan tudtam, ki volt az, aki összetörte a vázát az asztalon. A fiú hátul ült, és az arcán egy gúnyos mosollyal nézett végig a társain. A lányok biztos mind utána ácsingóztak, hullámos, szőke haj, csillogó, szürke szemek, nyúlánk, izmos alkat. Ő lehet a csapat "vezére". A pillantásunk találkozott, és pár percig egymásra meredtünk, majd elkapta rólam a tekintetét. A kicsöngetésig hátralévő idő már simán ment, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy az osztály fele nem csinált semmit. Mielőtt megszólalt a csengő, megkértem Ericet, hogy szedje össze a papírokat. A lányok közül, egy magas, barna hajú csinibaba nyújtotta Ericnek a lapját, de mielőtt a fiú elvehette volna, a lap, aligha véletlenül, kiesett a lány kezéből, és amikor Eric lehajolt érte, a másik padban ülő srác kinyújtotta a lábát, és amikor Eric felegyenesedett, keresztülesett rajta, és lefejelte az asztal sarkát. Mindenki hangos röhögésben tört ki. Nem bírtam tovább és felpattantam. Odasiettem Erichez, és segítettem felállni neki, és leültettem. A homloka felrepedt egy kis helyen. Ekkora gonoszság láttán felment bennem a pumpa. Miután Eric erősködött, hogy egyedül is le tud menni az orvosiba, és kiment a teremből, felrángattam a srácot és a lányt a helyéről, majd kiráncigáltam őket a teremből. - Hova megyünk, Ms. Wry? - nyafogott a lány. - Elmesélitek szépen az igazgató úrnak, hogy mi történt Erickel! A legjobb lesz, ha azon is elgondolkoztok, ki törte össze a vázát az asztalon! Amikor Mr. Caine behívott minket, mintha meg sem lepődött volna, hogy itt vagyunk. - Mi járatban, Ms. Wry? – A férfi enyhe pocakot növesztett, a haja kifakult barna, amibe már ősz szálak is keveredtek, a tekintetét érdeklődve emelte rám, miközben elmeséltem neki, mi történt az órán. Amikor befejeztem, bólintott egyet majd összehúzta a szemöldökét. - Nos, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha megmondja az egész osztálynak, hogy tanítás után bent maradnak még egy órát. Most pedig sok a dolgom, menjenek ki! Hitetlenül szisszentem fel. - Ennyi? Egy óra bezárás? - Miért, mit várt? Többet nem tehetek! A maga dolga, hogy fegyelmezze a diákokat, egy óra bezárás ezeknél a kölyköknél már nagy büntetésnek számít, hiszen ennyi idővel is kevesebb a szabadidejük, amit nem tölthetnek bulizással, és piálással. Mielőtt kimentem, még egyszer visszafordultam. - Téved, az én dolgom nem a fegyelmezés, akkor rendőrnek mentem volna, az én dolgom a tanítás, ami ilyen körülmények között lehetetlen! – mondtam a körülményekhez képest higgadtan. Az igazgató derűsen elmosolyodott, mint aki jól szórakozik rajtam. - Akkor változtasson a körülményeken, és tanítson! - És mi legyen Erickel? Mi van, ha a szülei bejönnek? - Ne aggódjon, nem fognak! A fiú nem fogja elmesélni otthon, mi történt vele, majd kitalál valamit, hogy elesett. Nem fog árulkodni a szüleinek! Megdöbbentem, hogy csak ilyen könnyen kezeli az ügyet, és egy cseppet sem érdekli. Dühösen csaptam be magam után az ajtót. A két gyerek láthatóan jól szórakozott odabent, mintha tudták volna, hogy ez fog történni. Hát, rendben, gondoltam. - Tanítás után legyen mindenki a teremben! - mondtam dühösen, és otthagytam őket. A tanáriban nagy volt a nyüzsgés, mire odaértem, és előkerestem a könyveket a következő órámhoz. - Maga az, aki elfoglalta a helyemet? - kérdezte dühösen egy rekedtes hang. Egy idős férfi állt az asztalom előtt és láthatóan dühösen meredt rám. Értetlenül meredtem rá, mire még ingerültebben elismételte a kérdést. - Milyen helyét? - A parkolóban! Az a hely már több mint tizenöt éve az enyém! Maga meg idejön, és elfoglalta! - csattant föl. - Ne haragudjon, nem tudtam, hogy foglalt! - mondtam őszinte sajnálattal, és tényleg így volt, nem akartam senkivel sem összetűzésbe keveredni. - Kénytelen voltam a parkoló legvégén megállni és a kocsimat a tűző napon hagyni! Kezdtem magam nagyon kényelmetlenül érezni, már az egész szobában mindenki minket bámult. - Kérem... - Jaj, Curtis! Ne cirkuszolj már! Hagyd békén szegényt! Ez az első napja! Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek! – mondta olyan hangon Lisa - időközben eszembe jutott a neve, ő volt velem olyan kedves -, ahogy egy ötévessel beszél az ember. Curtis motyogott valamit, és magában fortyogva tovább, kimasírozott a tanáriból. Ezután ismét visszatért mindenki a munkájához, és én hálásan fordultam Lisa felé. - Köszönöm! - Ugyan! Curtis imád morogni és veszekedni mindenkivel! - mosolyogva leült az asztalom sarkára. - Milyen volt az első órád? Válaszképpen az asztalra borultam. - Nem lehetett olyan szörnyű! - nógatott. Elmeséltem neki mindent, mire elhúzta a száját. - Hát azt hiszem jól összejött neked az első napra minden! De tudod, mit? Ma én vagyok a soros, aki bent marad azokkal, akiket bezártak. Ha hagysz itt nekik feladatot, nem ígérek semmit, de igyekszem megcsináltatni velük. A következő óráim mind remekül sikerültek, így megnyugodtam, hogy nem az én képességeimmel van a baj. Ebédnél Lisa mellé ültem, és igyekeztem minél többet megtudni Eric osztályáról. - Szinte mindenkinek bajuk van velük. Ne nézz így! Nem tudunk velük mit csinálni, ezért egy ideje már nem is izgatjuk magunkat miattuk, ha nem foglalkozunk velük, akkor ők is elvannak. Sajnos, ez van. A fő bajkeverő Brian Reed, szőke hajú, pimasz képű. Most csak az osztály egyik részével találkoztál, azt hiszem, a másik bajkeverőnek ilyenkor fizikája van, ő a legjobb barátja Briannek. Együtt mindenben benne vannak. A többiek pedig utánozzák és ajnározzák őket. Azt hiszem, tudom, mit fogok tenni, döntöttem el. Először is egy új ülésrenddel indítok. Biztos, hogy nem marad majd el a hatás, miután bejelentem. - A húgod, Sophie, jól van? - Igen, miért? - értetlenül kaptam fel a fejemet a témaváltástól. - Velem lett volna spanyolja, és nem volt ott. Beírtam hiányzónak. A többiek azt mondják, ők egész nap nem látták egy órán sem. Ó, az a kis hülye! - Azt hiszem, kénytelen leszek elbeszélgetni vele! Ne aggódj, a következő órádon már biztosan ott lesz! Remélem, legalább Emmának jó napja volt... Nekem ennél pocsékabb már nem lehetne. De kár elkiabálni bármit is.